Mi lesz ha nem lesz?

Olvastam egyszer egy meséskönyvet ami kicsi állatok életérél szólt, akikkel egy nap nagy szörnyűség történt. Az egyik reggel arra ébredtek, hogy a világ összes színének nyoma veszett. Minden fekete-fehérben mutatkozott. A gyönyörű virágok,az erdő fái mind mind fekete és fehér volt, és ami a legszörnyűbb, az volt hogy még a szivárványnak is csak fakó fekete, szürke és fehér színe volt.

A mese közepe felé kiderül, hogy ennek a színlopásnak a felelőse a vakond. Ellopta a világ színeit mert bántották a szemét és így nem bírt kijönni a fényességre. Aztán a kicsi állatok elmentek Ormányoshoz,a vakondhoz és megajándékozták egy HATALMAS napszemüveggel. Fel is próbálta a szemüveget és mivel így már nem zavarta a fény a szemét nagyra ki tudta nyitni. Nagyon elérzékenyült és örült mert ilyen szépet még senki nem tett vele. Akkor Ormányos szíve mind nagyobb és nagyobb lett és a mellényzsebéből szökőárként törtek elő a színek amelyek felhatoltak az égig és egy gyönyörű szivárványt festettek.

Elgondolkoztam miután elolvastam ezt a mesét és az jutott eszembe, hogy mi lesz ha már nem lesz a világon szeretet, nem lesz ölelés vagy mosoly.

Mi lesz ha eltűnnek az élet „színei” miattunk?

Mi lesz ha nem is vesszük észre ahogy az élet értékének a színe elhalványul mellettünk? És akkor az jutott eszembe hogy nem az a megoldás, hogy elkezdjük a társadalmat vádolni, vagy a „világi” embereket, hanem először saját magunkat kell megvizsgáljuk és rájöjjünk, hogy milyen nagy ereje van a KEDVES BESZÉD-nek, a SZOLGÁLAT-nak, a JÓSZIVŰSÉGNEK és a MEGBOCSÁJTÁSNAK. Ha az erdő állatai feltudták fedezni azt hogy ezeknek milyen fontos szerepük van az életben akkor mi miért ne tudnánk.

A múlt vasárnap a vasárnapiskolába a kedves beszédről volt szó és amikor az egyik gyerekre többször is rá kellett szóljak akkor vettem észre igazán hogy milyen nehéz is mindig kedvesen beszélni és talán egy jelentéktelen dolognak tűnik mégis milyen fontos.

Ha csak megbántunk valakit azzal hogy nem beszélünk kedvesen vele már elloptunk egy kis színt az ő életéből mert ettől ő elszomorodik. Akkor mi lesz ha már nem lesz semmi szín az életében?

Ugyanígy van a szolgálattal, a jószívűséggel és főképp a megbocsájtással. Ezek mind szint adnak az ember életébe. Mert mindenkinek, nekünk is, jól esik ha valaki önzetlenül segít vagy jószívű, kedves és megbocsájt amikor megbántottuk, vagy rosszat tettünk, és ezektől a dolgoktól jobb kedvre derülünk és így automatikusan szín hatol be a mi életünkbe.

De az is biztos, hogy egyedül nem lennénk képesek ezeket megtenni, így hát megérkezett a megoldás. Egyszerűen csak bíznunk kell Istenben és abban, hogy ő tud segíteni nekünk.

Az Úr Jézus is azt szeretné ha színes és boldog lenne a mi életünk, épp ezért megbocsájtja nekünk a bűneinket és mellettünk áll hogy ne legyen olyan: ha nem lesz …

Similar Posts

  • Ha nincs akkor …

    Ha nincs, akkor nem feltétlen van szükségem rá, pedig kellene… Ha megkérdezem az embereket, hogy mire van a legjobban szükségük, azt válaszolják: PÉNZRE! Hogyan jutsz sok pénzhez?   Választasz egy jó karriert, keresel egy biztató munkahelyet és sokat dolgozol. egy élő eset: lefizetsz egy JÓ munkahelyet (mint hivő) és egy idő után levizsgáztatnak hogy megfelelsz-e…

  • |

    Hangoltál?

    írta Nagy József Egyik vasárnap reggel amikor az Istentiszteletre igyekeztünk, úgy nézett ki az időből még futja, gondoltuk megállunk egy bolhapiac mellett és szétnézünk egy kicsit. El is határoztuk, hogy úgy teszünk. Egy ilyen utunk kb. 1 óra és 15 percig tart. Mire odaértünk és már parkolót kerestünk, valahogy hiányzott már belőlem a határozottság, …elbizonytalanodtam…

  • Kérdezd meg magad!

    Szellemi értékelés Hogyan értékelnéd az Úrral való járásod (kapcsolatod) lelki hőmérőjét? Forró ___, langyos ___, hideg ___, Mi jellemezi leginkább az Úrral töltött idődet? sietek / minőségi időt szánok rá lapos / üdítő bűnvallást teszek / nem gyakorlom megújul, felszabadul a lelkem / megterhelődve maradok. Önvizsgálat A következő kérdések 3 csoportba vannak osztályozva. Minden “igen”…

  • Az első prédikáció

    Herold után. Életed hangosan és érthetően prédikál! Vasárnap nem a szószékről hangzik el az első igehirdetés, hanem előbb már te hirdeted: a mosoly üzenetét, amikor üdvözlöd azokat, akikkel a parkolóhelyen vagy az előtérben találkozol; a szeretet üzenetét, ha az idegeneknek barátságosan bemutatkozol; a szíves fogadtatás üzenetét, ha nem ülsz le a sor szélére, hanem beljebb,…

  • |

    Instant élet

    írta Nagy József Csak Istenben  nyugodjál meg lelkem, mert tőle van reménységem. Így szólt az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek! És azt mondták: Nem megyünk! Fura világban élünk. Ha nem állunk meg kicsit gondolkodni,…

  • |

    Szolgálunk vagy szórakozunk?

    C.H. Spurgeon (1832-1892) Egy métely kezdett beszivárogni a hitvalló keresztények soraiba, méghozzá olyan hallatlanul durva módon, hogy ezt még a legrövidlátóbbaknak is észre kell venniük. Az utóbbi évek során szélsebesen terjed el, amint a kovász hatására az egész tészta az utolsó részéig kovászossá válik. A Sátán ritkán szedi rá ravaszabbul a gyülekezeteket, mint azzal, hogy…