Jézus követésének ára

Lk. 9:57-62

– Jézus különös módon mintha le akarná beszélni az Őt követni akarókat
– a gazdag ifjúnak is megtalálta a gyenge pontját és nem akart azon túllépni
Mi van a három válasz mögött?

1. “az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania” :
– le akarja építeni azokat, akik csak hiúságból követnék: tudta, hogy ismerik a hírét, és a nép körében ő a “divatos” próféta, ezért egyesek csak azért is készek lennének követni, hogy ebben sütkérezzenek
– le akarja építeni az őszinte, de meggondolatlan, szalmaláng lelkesedőket
– Jézus világossá teszi a következményeket, nem akar hamis reklámot
– világossá akarja tenni, hogy bár hatalma lenne rá, hogy a legkényelmesebb körülményeket teremtse magának (és követőinek), a hatalmát nem akarja saját érdekében kihasználni

Nem mézesmadzaggal, minden áron próbál követőket szerezni magának (még ha az emberek figyelemmel is kísérték a próféták népszerűségét – ld. a Bemerítő Jánoshoz intézett kérdést)

Nem túl kemény Jézus a két utolsó esetben? Miért nem szabad eltemetni, elbúcsúzni?

2. A temetés: zsidó szokás szerint a gyásznak 4 időszaka van: a temetésig (akkoriban már a halál napján szoktak temetni), gyászhét, hónap, év – amikor is sírkövet szoktak állítani. Ezek közül melyikre “kérezett” vajon a potenciális Jézus-követő? Bármelyik időszak komoly késést jelentett volna. Az is lehetséges, hogy az apa még élt, és voltaképpen a fia az elgondozására gondolt

3. A búcsúzás: nem csak egy egyszerű, rövid elköszönést, hanem többszöri, több napos ünneplést is jelenthetett – a családdal, barátokkal. Sőt, az apának nagy befolyása volt abban, hogy mit tehet meg a fia

Miért ilyen kemény Jézus hozzáállása?
– Jézusnak nem a mennyiség számít, hanem a minőség: az odaszánás, ragaszkodás

– Isten az ÓSz-ben is sokszor a keveseken, gyengéken keresztül mutatta meg hatalmát (pl. Gedeon)

– az új gyülekezet is 12 félénk tanítvánnyal kezdődött

– ez bátorítás – Jézus a kicsit, keveset, gyengét is meg tudja áldani, sőt, “az én erőm erőtlenség által ér célhoz” – nehogy az emberek maguknak tulajdonítsák a sikert

– ha valóban komolyan gondoljuk, akkor nem kell halogatni a Jézus követését – nem biztos, hogy lesz más alkalom
– ha valóban követni akarjuk Jézust, akkor még a család se legyen ebben akadály
– szakítani kell a világi életmóddal, kapcsolatokkal, mert ők szellemileg halottak. Hány hívő esett vissza csak azért, mert megtartotta a régi baráti körét? (Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem lehet érintkezni velük, de nem követhetjük az ő életmódjukat)

Milyen manapság az emberek hozzáállása?
– az emberek csak a szépet, jót mutatják be magukról
– a mércét az emberek szeretik mindig lejjebb ereszteni, saját érdekeik miatt:

– a gyülekezet nagysága (“nálatok hány tag van?” – szoktuk kérdezni) a tagok, a lelkipásztor büszkeségét növelheti

– több tag :

– nagyobb anyagi bevétel

– impozánsabb épület

– nagyobb társadalmi elismerés (ld. a pápa)

– viszont, nagyobb gyülekezetben könnyebben elvesződhet az egyén, a gyülekezet szolgáltatóvá válik (egy kis vallásos zene, szöveg, lelkiismeret megnyugtatása)
Alkalmazás:
– nagy a gyülekezet felelőssége abban, hogy kit fogad tagjává (nem áttérni, hanem megtérni kell)
– ne vakítson el minden jelentkező felett érzett öröm annyira, hogy ne ismertessük velük az árnyoldalakat is. Jézus nem ígért sem egészséget, sem gazdagságot vagy gond nélküli életet követőinek
– mi milyen áldozatot hozunk Jézus követéséért? Mi az, amiről jövő héten kész vagyok lemondani azért, hogy komoly szándékomat bizonyítsam?
Ami nem kerül sokba, az keveset is ér. Azért nincs hatása hitünknek a világra, mert látják, hogy nekünk sem sokat ér .

Similar Posts

  • Kérdezd meg magad!

    Szellemi értékelés Hogyan értékelnéd az Úrral való járásod (kapcsolatod) lelki hőmérőjét? Forró ___, langyos ___, hideg ___, Mi jellemezi leginkább az Úrral töltött idődet? sietek / minőségi időt szánok rá lapos / üdítő bűnvallást teszek / nem gyakorlom megújul, felszabadul a lelkem / megterhelődve maradok. Önvizsgálat A következő kérdések 3 csoportba vannak osztályozva. Minden “igen”…

  • |

    Anna az édesanya

    1Sám 1,1-28 Egy Istenfélő család áll előttünk, de nem csak édesanyáknak szól ez az ige, férjeknek is, fiataloknak is akik készülnek a családi életre. Tudjuk azt hogy az ige, a Biblia üzenete: Bemutatja az embert, és a családot is, úgy ahogy van, Bemutatja úgy is amilyen kellene legyen, Bemutatja a kegyelmet, hogy amit elrontott az…

  • Az első prédikáció

    Herold után. Életed hangosan és érthetően prédikál! Vasárnap nem a szószékről hangzik el az első igehirdetés, hanem előbb már te hirdeted: a mosoly üzenetét, amikor üdvözlöd azokat, akikkel a parkolóhelyen vagy az előtérben találkozol; a szeretet üzenetét, ha az idegeneknek barátságosan bemutatkozol; a szíves fogadtatás üzenetét, ha nem ülsz le a sor szélére, hanem beljebb,…

  • |

    Az imádság ereje

    ApCsel 12,1-17 Az imádság témája nagyon ismert minden keresztyén előtt, mégis ez az a gyakorlat amely a legkönnyebben van mellőzve, elfelejtve. Gondolkoztál azon: Miért?  Mondhatnánk azt is hogy az imaórák a legkevésbé kedvelt alkalmak egyes gyülekezetekben. Gondolkoztál azon: Miért? Az is megfigyelhető hogy amikor valaki megtér, minden buzdítást az imára nagyon komolyan vesz, majd ahogy…

  • Jézus Krisztus a Szentlélek és az Ige

    Fiatal keresztyén voltam még, amikor azt hallottam, hogy mi hívők a Szentlélek iskolájába járunk. Tetszett a megfogalmazás és motivált is a dolog. Aztán megértettem, hogy ebben az iskolában maga a Lélek a tanító, a tananyag Krisztus, a tankönyv pedig a Biblia. Erről elmélkedve szeretném megosztani olvasóimmal gondolataimat. A Szentlélek a tanítónk: „… de bennetek megvan…

  • |

    Instant élet

    írta Nagy József Csak Istenben  nyugodjál meg lelkem, mert tőle van reménységem. Így szólt az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek! És azt mondták: Nem megyünk! Fura világban élünk. Ha nem állunk meg kicsit gondolkodni,…