Mit mond a Biblia a horoszkópról

Először is mi a horoszkóp?

Ez egy olyan gyakorlat ami által az asztrológus az égitestek helyzetéből megjósolja az ember sorsát, jellemét, stb.

Már az ősrégi időben űzött mesterség volt. Isten népének megtiltotta még akkor amikor kivezette Egyiptomból, így olvassuk az  5Móz 18:10-ben

Ne találtassék te közötted, a ki az ő fiát vagy leányát átvigye a , tűzön se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló;

 Itt a jegymagyarázó más fordítása: aki a csillagokból (csillagjegyekből) olvas, jövendöl, vagyis mai nyelvünkön a horoszkóp.

 Más idézet:

És 47,13 Tanácsaid sokaságában megfáradtál; no álljanak elő és tartsanak meg az égnek vizsgálói, a kik a csillagokat nézik, a kik megjelentik az újholdak napján, hogy mi jövend reád.

 Isten tiltása nagyon komoly volt, aki ilyen mesterségeket űzött, azt ki kellett irtani népe közül, halál büntetésben kellett részesüljön. Aki ilyet művelt mind utálatos volt az Úr előtt.

A helyzet ma sem változott, Isten nem változott.

Mi az Istenben hívő ember álláspontja a horoszkóppal szembe?

  • Nem művel ilyet,

  • Nem folyamodik azokhoz akik ilyet művelnek, vagyis nem veszi igénybe szolgálatukat,

  • Tehát nem olvassa el az újságokban, nem nézi meg a tévében, nem hallgatja meg a rádióban közölt jövendöléseket, még ha nem is hiszi azokat, akkor sem.

Miért?

  • Mert ezeket hallgatva akaratlanul is a gonosz szellemek hatalma alá kerül,

  • Akaratlanul is figyelembe veszi ezek jövendöléseit,

  • Isten előtt utálatossá válik, olyan ez mintha Isten levenné róla a kezét, a gonosz kezébe, igézetébe kerül.

Ha valamikor ilyet tettél: kérd bűnbánattal Isten bocsánatát, kérd a szabadítását a gonosz igézete alól a Jézus Krisztus áldozata érdemében, ha szükséges kérd lelkipásztorod vagy más lelki testvéred segítségét is.

Érvényes ez más hasonló okult dolgokkal kapcsolatosan is: mint például jóslás, varázslás, igézés, vagy javasasszonyok igézésből való feloldása esetén, hipnózis, stb. esetén is.

Similar Posts

  • |

    Anna az édesanya

    1Sám 1,1-28 Egy Istenfélő család áll előttünk, de nem csak édesanyáknak szól ez az ige, férjeknek is, fiataloknak is akik készülnek a családi életre. Tudjuk azt hogy az ige, a Biblia üzenete: Bemutatja az embert, és a családot is, úgy ahogy van, Bemutatja úgy is amilyen kellene legyen, Bemutatja a kegyelmet, hogy amit elrontott az…

  • Alapelvek amelyek életünk határozzák meg

    2 Krón 24,1-24 A Királyok és a Krónikák könyve történelmi könyvek, leírják azokat az eseményeket amelyek Isten népének az életében megtörténtek, események amelyek végül meghatározták a sorsukat. Ezekre azt mondja Isten hogy megírattak a mi tanulságunkra. Ami különös módon foglalkoztatott az hogy mi az aktuális üzenet ebben a felolvasott igeszakaszban,  az hogy olyan tanításokat találunk…

  • Mi lesz ha nem lesz?

    Olvastam egyszer egy meséskönyvet ami kicsi állatok életérél szólt, akikkel egy nap nagy szörnyűség történt. Az egyik reggel arra ébredtek, hogy a világ összes színének nyoma veszett. Minden fekete-fehérben mutatkozott. A gyönyörű virágok,az erdő fái mind mind fekete és fehér volt, és ami a legszörnyűbb, az volt hogy még a szivárványnak is csak fakó fekete,…

  • Az első prédikáció

    Herold után. Életed hangosan és érthetően prédikál! Vasárnap nem a szószékről hangzik el az első igehirdetés, hanem előbb már te hirdeted: a mosoly üzenetét, amikor üdvözlöd azokat, akikkel a parkolóhelyen vagy az előtérben találkozol; a szeretet üzenetét, ha az idegeneknek barátságosan bemutatkozol; a szíves fogadtatás üzenetét, ha nem ülsz le a sor szélére, hanem beljebb,…

  • Halloween keresztyén szemmel

    Sokan kérdezhetik, mit jelentenek az ijesztő ábrázatúra formált és megvilágított tökök, a koponyák, szellemek és boszorkányok, amelyek a halloween divattal kapcsolatban lépten-nyomon elénk kerülnek?! Amerikából került át Európába, de az eredete egészen a keltákig vezethető vissza, akik Észak-Franciaország és a Brit-szigetek területén éltek. Az ő papjaik voltak a druidák. Ezek a természetimádó papok halottkultuszt gyakoroltak,…