Similar Posts

  • Gyülekezeti közlemény!

    Az érvényben levő járványügyi törvények értelmében Temesváron, március 8 és 21 között nem tarthatunk istentiszteletet az imaházban. Ezért a következő két Vasárnap, március 14-én és 21-én az imaház udvarán fogjuk megtartani istentiszteleti alkalmunkat. – Kezdési időpont 11 óra. – Eső esetén az összejövetel elmarad. – Maszkviselet és a 2 méter távolságtartás továbbra is érvényben van….

  • Együtt a bánsági magyar gyermekszívekért!

    2018. március 17-én több, mint húsz Bánságban élő vasárnapi iskolai tanító, keresztyén pedagógus tartott konferenciát ,,A tinédzserkor kihívásai” témával a Temesvári Magyar Baptista Gyülekezet szervezésében. Az alkalom kötetlen beszélgetéssel indult meleg tea, kávé mellett, majd néhány lelkes fiatal az alkalomhoz illő énekekkel hangolta a szíveket a napi téma feldolgozására. Ezután imában hozták Isten elé gondjaikat,…

  • Hirdetés – Pünkösdi összejövetel

    Kedves testvérek, barátok! Ha az Úr akarja és élünk, május 31-én Pünkösdvasárnap délelőtt 11 órakor az adventista román imaház (Independentei 19 sz.) udvarán szabadtéri úrvacsorai istentiszteletet tartunk. Kérjük a következő rendeletek betartását: 1. Az udvar bejáratánál használjunk kézfertőtlenítőt. 2. A maszk viselése nem kötelező, de ajánlott. 3. Tartsuk be a 2 m biztonsági távolságot. Egymás…

  • Beszámoló a Nagykövéresi Közösségi napról

    A Temesvári Magyar Baptista Gyülekezet immár 2. alkalommal szervezett közösségi napot Nagykövéresen. A közösség tagjai a nagyváros zaját maguk mögött hagyva, kint a természetben ápolták a testvéri kapcsolatokat. 2017 szeptember 9.-én szombaton gyűlt össze a közel 70 személyből álló csapat Temesvárról és néhányan Ötvösdről. A délelőtt folyamán lelki feltöltődésre volt lehetőség. A szervezők igyekeztek változatos…

  • Hirdetés

    Kedves temesvári baptista testvérek! Az érvénybe lépő sürgősségi kormányrendelet értelmében, sajnálattal közlöm veletek, hogy gyülekezeti istentiszteleteinket meghatározatlan ideig felfüggesztjük. Bátorítalak, hogy: – maradj otthon, – gyakoroljuk az egyéni és családi áhítatokat, Bibliaolvasást, imádkozást, éneklést, mert az istentisztelet nincs a templom falai közé szorítva. – kövessünk online istentiszteleteket, – érdeklődjünk egymás hogyléte felől, bátorítsuk egymást, –…