A feltámadás hatásai

Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. (1Kor 15:17)

Biztos hallottuk már azoknak az embereknek a megjegyzését, akik úgy védték a feltámadás lehetetlenségét, hogy nem jött még onnan vissza senki – mármint a halálból. Vajon, biztos, hogy nem?

A Biblia egy kincsesbánya. Ha kitartással keresünk, nagyszerű és lelkesítő drágagyöngyöket találunk benne. Íme 10 érték, amit Krisztus feltámadásának köszönhetünk.

  1. Olyan Megváltónk van, aki többé nem hal meg – „Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta” – Róm 6:9
  2. Megtérésünk lehetősége – „A mi atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti fára függesztve kivégeztetek. Isten őt mint fejedelmet és szabadítót emelte a jobbjára, hogy megtérést és bűnbocsánatot adjon Izráelnek.” ApCsel 5: 30-31
  3. Az új élet kibontakozása – „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre.”
  1. A bűnbocsánat valósága- „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.” 1Kor 15:17
  1. A Szentlélek ajándéka – „Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk. Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is.” ApCsel 2: 32-33
  1. Végleges felmentés minden vád alól – „Ki ítélne kárhozatra? Hiszen Krisztus Jézus az, aki meghalt, sőt feltámadt, aki Isten jobbján van, és esedezik is értünk.” Róm 8: 34
  1. Jézussal személyes közösség és védelem – „és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Mt 28: 20
  1. Az eljövendő igazságszolgáltatás bizonyossága – „Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.” ApCsel 17:31
  1. Megmenekülés Isten haragjától (pokol) – „és várjátok a mennyből Jézust, az ő Fiát, akit feltámasztott a halottak közül, aki megszabadít minket az eljövendő haragtól.” 1Thessz 1: 10
  1. A mi feltámadásunk a halálból – „Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt.” 2Kor 4: 14, Róm 6:4, 1Kor 6:14

Kérlek engedd, kedves olvasó, hogy Isten szava megérintsen ezen az ünnepen. Az első feltámadás azt üzeni, hogy lesz második is. Többé nem a halálé az utolsó szó, hanem az életé. Az élet fénye legyőzte a halál sötétjét. Hidd el! Fogadd el! Bízd rá magad!

Similar Posts

  • |

    Karácsony – Isten szeretetének ünneplése!

    SZERETET – nagy szó ez, mégis jóval több egy puszta szónál! A szeretet megolvasztja a jégszíveket, s megtöri a kőtömböket. A szeretet óv, motívál, és kötelez. Hívlak most, hogy kövessük együtt végig a János evangélimában, milyen nagyszerű és bátorító dolgokat mond Jézus a szeretetről. Az Atya úgy szeret minket, ahogyan Egyszülött Fiát szereti: „…úgy szeretted…

  • |

    Hangoltál?

    írta Nagy József Egyik vasárnap reggel amikor az Istentiszteletre igyekeztünk, úgy nézett ki az időből még futja, gondoltuk megállunk egy bolhapiac mellett és szétnézünk egy kicsit. El is határoztuk, hogy úgy teszünk. Egy ilyen utunk kb. 1 óra és 15 percig tart. Mire odaértünk és már parkolót kerestünk, valahogy hiányzott már belőlem a határozottság, …elbizonytalanodtam…

  • Jókívánságok Új Évre

    Kívánom, hogy tisztítsa meg Isten a múltadat; bűneidre ne emlékezzen; megszegett fogadásaidat fejedre átokként ne hozza, de legkisebb engedelmességedet is őrizze aranyoltárról felszálló jó illatként. Hited bátorságának jutalmát ne gyávaságod szerint szabja meg. Isten ebben az évben is óránként erősítsen, késztessen téged a szüntelen imádkozásra, s ne engedjen reménytelenségbe hullani. Formáljon téged Krisztushoz hasonlóbbá; ha…

  • |

    Oszlop Isten templomában

    Gal 2:9 És amikor Jakab és Kéfás meg János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, megállapodásul kezet adtak nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányokhoz menjünk, ők pedig a körülmetéltekhez. Jel 3:12 Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és onnan nem kerül ki többé, felírom rá az én Istenem nevét,…

  • Keresztyén vagy?

    Lehet megdöbbent ez a kérdés, hogyan is kérdezhet valaki ilyet tőled, hisz te, egy keresztyén társadalomnak vagy a tagja, és sorolhatod tovább az érveket. De kik is a keresztyének? A Biblia azt mondja, először Antiókhiában nevezték Krisztus követőit keresztyéneknek, eredeti szóval “krisztianosz” aminek jelentése “krisztusi”, ami meg is magyarázza mit jelent keresztyénnek lenni, Krisztusi minta…

  • |

    Szolgálunk vagy szórakozunk?

    C.H. Spurgeon (1832-1892) Egy métely kezdett beszivárogni a hitvalló keresztények soraiba, méghozzá olyan hallatlanul durva módon, hogy ezt még a legrövidlátóbbaknak is észre kell venniük. Az utóbbi évek során szélsebesen terjed el, amint a kovász hatására az egész tészta az utolsó részéig kovászossá válik. A Sátán ritkán szedi rá ravaszabbul a gyülekezeteket, mint azzal, hogy…